Nagy keveredés a genusban 1.rész
2008.09.22. 22:06
Sziasztok!
Mivel rengeteg kavarodás van ebben a genusban, úgy gondoltam, hogy felteszem az általam legmegbízhatóbbnak tartott forrás fordítását egy sorozatban. Ez segíteni fog abban, hogy megértsétek miért e fejetlenség
az Aviculariák közt.
Írta: Ray Gabriel
Forditotta: Hegedűs Mátyás (Rokermatyi)
Forrás: http://www.the-t-store.co.uk/forum/index.php?showtopic=8120
Mint azt a legtöbben tudjuk, az Avicularia genusban meglehetősen nagy az összevisszaság, részben azért, mert a dílerek nagy része szinte egyáltalán nem próbálja meg legalább körülbelül meghatározni, hogy mi az a faj, amit aztán továbbadnak a hobbistáknak.
Van néhány Avicularia specialista, akik mindent megtesznek, azért, hogy osztályozzák az Avicularia fajokat, de ez rengeteg munkát igényel, pénzt és időt emészt fel. Néhány árus a származási hely alapján (Avi. sp „Margharitha”) nevezi el az állatokat, de a legtöbbjük azon a néven, ahogy azt ő maga is vásárolta.
Mivel a taxonómiai jegyek nagy változatosságot mutatnak az azonos gyűjtési helyről származó állatok között is, és ez párosul azzal a szegényes vagy egyáltalán nem létező tudással, hogy mely taxonómiai tulajdonságok mentén különböztetjük meg a nem fajait egymástól, még hosszú évekre tartósítja azt az állapotot, hogy az Avicularia genus messze marad a teljes feltérképezéstől.
Csak kevés kivétel van, amelynek hovatartozása teljesen tisztázott, ilyen a versicolor, a huriana, a purpurea, a minatrix és az Avicularia caesiea/laeta (később tárgyaljuk).
Eddig nem mutattak ki Avicularia fajt Uruguay-ból, Chiléből, Paraguay-ból vagy Argentínából. A múltban sok pókot soroltak az Aviculariák- hoz, ezekről azonban gyakran kiderült, hogy más család vagy nem tagja.
Habár a hírek szerint északon Costa Rica-ban is találtak Avicularia fajt, én személy szerint kételkedem abban, hogy Nyugat-Panamától északabbra bármilyen Avicularia sp előfordulna.
Véleményem szerint az Avicularia nem két fő részre oszlik: az Andoktól keletre és az Andoktól nyugatra eső Avicularia fajokra (mivel jelenleg a hobbiban nincs Kolumbiából származó Avicularia faj, ez megkönnyíti a dolgot).
A kelet- andoki csoportot két kisebb csoportra kell bontani:
1: a már ismert önálló fajok
2: az Avicularia avicularia „complex”
A nyugat-andoki- akat szintén:
1:a már ismert önnálló fajok
2: az Avicularia urticans „complex”
A bolíviai fajok bármelyik csoportba tartozhatnak, de mivel belőlük igen kevés van a hobbiban, ezért nem sokat problémázom azzal, hogy melyik csoportba tartozik.
Avicularia avicularia „complex”
Nagyon nagy a csoportja a pókoknak, melyek rendkívül változatosak, 8 cm-es lábfesztávtól 20 cm-es-ig illetve zöldeskék alappal, zöldes-kékes illetve pirosas szőrökkel variálva. Megtalálhatóak Észak-Venezuelától Dél- Brazíliáig illetve Surinámtól és Guyanától messzi Nyugatra (hogy meddig azt nem igazán tudjuk). A fajok melyek szerintem ide tartoznak:
avicularia (Linnaeus, 1758) *....................Costa Rica to Brazil
avicularia variegata F. O. P.-Cambridge, 1896.................Brazil
braunshauseni Tesmoingt, 1999....................................Brazil
exilis Strand, 1907..................................................Surinam
geroldi Tesmoingt, 1999..............................................Brazil
guyana (Simon, 1892)..............................................Guyana
metallica Ausserer, 1875..........................................Surinam
nigrotaeniata Mello-Leităo, 1940................................Guyana
surinamensis Strand, 1907........................................Surinam
velutina Simon, 1889............................................Venezuela
sp "Margaritha"............................Isla Margaritha of Venezuala
A mai napig nincs kereskedő, hobbista, weboldal fénykép, ahol 100%-os biztonsággal állíthatják, hogy ami a képen van az éppen Avicularia metallica vagy Avicularia avicularia.
Bates nagyszerű könyvében a „Természettudós az Amazonason”-ban leírja, hogy hogyan változtak 1000 mérföldes utazása alatt az Avicularia fajok az Amazonas mentén.
A következő képek az elmúlt 20 évben általam Avicularia velutina, metallica, avicularia-ként vásárolt példányokat mutatják be.
Elnézést egyes képek minőségéért, de még azelőtt készítetem őket, hogy digitális kamerát kezdtem volna használni.
Ray Gabriel: Avicularia sp from Guyana 1
(Noha a Guyana terminust használom, mivel a legtöbb állat onnan származik, ez jelentheti azt is hogy akár onnan 1000 mérföldre található, akármelyik Guyanában, Suriname-ban, Brazíliában vagy Venezuelában.)
80-as évek vége, az állat kékeszöld színű piros szőrökkel a potroh szélén, lábfesztáv kb 10 cm.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 2
80-as évek vége, 90-es évek eleje. Kék színezet, némi rózsaszín szőrzettel a potroh oldalán, adultként kb 15 cm-es lábfesztáv. A lábakon fehér végű szőrök is találhatóak voltak, ezeket általában A. metallica-ként de A. aviculariaként is árulták.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 3
90-es évek eleje, sötétkék színezet némi szürke/fehér szőrzettel a potroh oldalán, kifejleten kb 15 cm-es lábfesztáv, általában A. metallica-ként de A. aviculariaként is árulták.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 4
90-es évek vége, zöldeskék színezet, rendkívül feltűnő fehér végű szörzet, és szürke szőrök a potroh oldalán, felnőttként 12 cm-es lábfesztáv, leggyakrabban A. metallica-ként árulták.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 5
A 90-es évek közepe, vége, kék színezet rendkívül hosszú piros szőrzettel a lábakon és a potrohnak több mint a felén. Felnőttként mintegy 10cm-es lábfesztáv. Aviavi-ként, velutina-ként és egyszer sp „Rotbushel”-ként is árulták.
Én ezt a fajt A. nigrotaeniata- nak hívom és elkülönítve tartom a többi Avi sp Guyanatól, ám sanos valószínleg egy elveszett színváltozatról beszélhetünk, mert a kereskedők nem tartották távol őket az A. avicularia-ként árult állatoktól.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 6
Ezt A. geroldiként vettem és nagyon hasonlít az A. sp Guyana 4-re.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 7
Avicularia sp „metalica Green”, egy nagyranövő faj, nőstények 18 cmes lábfesztávval. Angliába küldtem ennek a fajnak a fiatal példányait valakinek, akiről tudom, hogy tartja ezt a színváltozatot.Én A. metallica-ként vettem.
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 8
Avicularia sp „Isla Margaritha”
Ray Gabriel: Avicularia sp Guyana 9
Nincsen képem az A. braunhauseni-ről, de ugyanonnan származik, mint a többi zöldeskék Avicularia faj és biztos, hogy van másik színvariációja is. Visszatérve a fenti képekhez: képes valaki megállapítani, hogy melyik az igazi metallica, avicularia vagy velutina? Nem.
DE az emberek még mindig tesznek fel képeket a netre, hogy ezt vettem Avi. Aviként (köszönhetően a csak a pénzt hajtó árusoknak) és a különböző regionális színváltozatokat keresztezik egymással így újabb, az állatkereskedésben kapható színvariációk jönnek létre.
Ray Gabriel: A már ismert önálló fajok csoportja:
bicegoi Mello-Leităo, 1923....................Brazil
caesia (C. L. Koch, 1842)....................Puerto Rico
Mygale c. C. L. Koch, 1842: 83, f. 744 (Df).
laeta (C. L. Koch, 1842)....................Brazil, Puerto Rico
Mygale l. C. L. Koch, 1842: 66, f. 732 (Df).
minatrix Pocock, 1903....................Venezuela
pulchra Mello-Leităo, 1933....................Brazil
versicolor (Walckenaer, 1837)....................Guadeloupe, Martinique
sp "Amazonica"
sp "Zorodies"
A 90-es években volt egy pókunk, kék fejtorral és piros potrohhal (a rövidebb szőrök feketék voltak, nem pirosak), amelyet A bicegoi-ként árultak. Sajnos ez teljes mértékben különbözik attól, amit manapság A. bicegoi-ként forgalomban van.
Ray Gabriel: és ez az amit ma A bicegoi-ként árulnak. Figyeljük meg, mennyire hasonlít az A. huriana-ra!
Ray Gabriel: Egy kicsit különbözik, nem gondoljátok?
És miért történik mindez? A pénzéhes dílerek miatt, akiknek nem sok lövésük van a taxonómiáról(és nem is érdekli őket igazán) Itt egy kép a 90-es évekből A. bicegoi-nak árult állatról. Nézzétek a fekete papucsokat és csípőket!
Ray Gabriel: caesia (C. L. Koch, 1842)....................Puerto Rico
Mygale c. C. L. Koch, 1842: 83, f. 744 (Df).
laeta (C. L. Koch, 1842)....................Brazil, Puerto Rico
Mygale l. C. L. Koch, 1842: 66, f. 732 (Df).
Az A caesia egy fiatal pók alapján lett leírva, az A laeta egy nagyobb példány alapján (azt hiszem Richard Gallon volt az első, aki elsőként feljegyezte.) Később rájöttek az egyezésre, de ha jól értelmezem a dolgot, akkor ez soha sem lett publikálva.
Ray Gabriel: Avicularia minatrix, nem igényel különösebb kommentet, ez egy nőstény példány.
Ray Gabriel: Avicularia minatrix hím
Ray Gabriel: Avicularia pulchra, nagyon ritka fogságban, jelenleg talán nem is létezik a hobbiban, nagyon szép faj Brazíliából.
Ray Gabriel: Avicularia versicolor. Kaptam egy ímélt a barátomtól, amiben a red form- ról kérdezett, de én még soha nem láttam ilyet, ezért megígértem neki, hogy megkérdezem egy témában jártasabb barátomat. Mint láthatjátok, most már van fényképem a red color formról is. Ezt a fajt rendkívül nehéz fotózni, mert bizonyos beállításoknál és fénynél az állat zöld, megint más beállításokkal és fényekkel piros. Ahogy a barátom (aki Martinique-on lakik) elmondta, a vakuval kell állítani valamit fotózás előtt. Amikor az Egyesült Királyságba először kerültek A. versicolorok, rendkívül nagyok voltak, az adult nőstények lábfesztávja akár 15 cm is lehetett, mostanra azonban kisebb méretű pókok vannak 9 cmes adult lábfesztávval. Ez is egy példa arra, hogy különböző tulajdonságokat mutató példányokat együtt tartva akár fajkeveredés is történhet (ennek eredménye a kisebb méret)
Ray Gabriel: Itt egy másik kép egy frissen vedlett példányról.
Ray Gabriel: és itt egy kép egy adult hímről. Ezen a képen is látni, mennyire különbözőek lehetnek az állatok más fényképezési beállítások között.
Ray Gabriel: Avicularia sp „Amazonica” Hála az égnek teljesen különbözik minden hobbiban található fajtól, így igen nehéz lenne összekeverni bármivel is.
Ray Gabriel: Avicularia sp „Zorodies”. Igen, tudom hogy az Iridopelma génusz alatt kéne bemutatni ezt a fajt, de a nőstény semelyik másik Iridopelma fajhoz nem hasonlítható, hímet még nem láttam belőle, így egyelőre úgy döntöttem, hogy az Aviculariák között hagyom, amíg nem találok ki jobbat. Egy újabb faj, amely régóta eltűnt a hobbiból.
Ray Gabriel: Avicularia aurantica. Ian Wallace hozta be ezt a 15 cmnél is nagyobb lábfeszű fajt Kolumbiából és A. magdalena néven árulta. Azóta Dr. Schmidt rájött, hogy az A. magdalena egy Holothele faj és áthelyezte az Avicularia genuszból. Az auranticát leírták, és egy perui változat kezdett el terjedni a hobbiban. A Peruból leírt példányok feltűnő sárga sávokat viseltek, amely sávok jellemzőek volt más perui fajokra is, de nem világossárgák voltak, mint annak a példánynak, amelyet egykor A. magdalénaként árultak.
A képen az A. magdalene- ként árut állat látható.
Ray Gabriel: kétvedléses állat, amelyen a sárga sávok tisztán láthatóak.
Ray Gabriel: néhány ember úgy gondolta, hogy ez a sárga sávos állat az A. juruensis, de én két angliai múzeumban is láttam példányokat, ahol ezeket A. walkenaeri- nek hívták, és Pocock írta le őket.
Ezen a képen az általam A. walkenaeri- nek tartott állat van.
Folytatása következik…
|